Távirányítós riasztók
A legelterjedtebb riasztófajta. Hatalmas sikerét a központizárak távvezérlésének köszönheti. Abban az időben, mikor megjelentek az első távirányítós készülékek, még a központizárak is ritkák voltak. A mai világban, ahol már szinte minden gépkocsihoz jár legalább egy távirányító, visszaszorult népszerűsége. Egyes nézetek szerint a gyári távirányítós autókba is ilyen riasztót kellene építeni, mert biztonságosabb kódrendszerrel rendelkezik, mint a gyári. Ez nem feltétlenül igaz, de a döntés természetesen az Öné. Segítségül bemutatunk néhány készüléket.
Megint újdonság a Gemini háza táján. Itt az új távirányító és természetesen ezzel együtt egy új készülék is. Az új készülék számozása is a fejlesztések előrehaladtát tükrözi, hiszen ez az első készülék mely három számjegyű típus kóddal rendelkezik.
A távirányító első pillantásra is különbözik minden eddigi GEMINI távirányítótól. Új lendületes formatervezésű, kézbe simuló, színes. Igazi olasz tervezés. Négy gomb, négy funkció. A biztonság emelése érdekében külön gomb vezérli a zárási funkciót, és külön a nyitási procedúrát. Mindkét funkció külön ugrókóddal rendelkezik, ezért a kódlopással történő nyitás csak a nyitó gomb használata után lehetséges. Ez jelentős nehezítés a tolvajok számára, hiszen nem csak a parancs változik, de az autó zárásakor tejesen más kódsor van használatban, mint nyitáskor. Ez olyan, mintha két távirányítót használnánk.
A harmadik gomb, szintén újdonság. Ennek segítségével nyitható a csomagtér ajtaja. A negyedik, a már a régi távkapcsolóról ismert pánik funkció vezérlésére szolgál.
A készülék szintén a legfrissebb igények alapján lett fejlesztve. Járműveink folyamatosan fejlődnek, ezért a védelmére használt eszközöknek is folyamatos fejlesztésre van szükségük. Mind szerelési, mind használati szempontból igen fontos a korszerű készülék.
Az új 861, 862, 863 készülékek már beszerezhetőek viszonteladó partnereinknél, akár 24 voltos kivitelben is.
Alapriasztó
A legkisebb védelmi szint, mégis magas komfort fokozat.
Ha az autó megvásárlása leterhelte a családi költségvetést, ideális megoldás. Olcsón beszereltethető ez a készülék és mégis minőségi Gemini terméket választottunk. Az eszköz tovább bővíthető a következő modulokkal: Ultrahangos beltérvédelem; sziréna; ablak felhúzó modul; motorblokkolás.
Tipus 861UN
Biztonsági funkciók:
- Periféria védelem
- Gyújtásfigyelés
- Véletlen kikapcsolás elleni védelem
- Menet közbeni ajtózárás
- Indexvezérlés
- Elakadás jelző vezérlés
- Pozitívos ajtókapcsolók figyelése

Kényelmi funkciók:
- Központizárvezérlés
- Komfortvezérlés
- Kettősnyitás vezérlése
- LED memória
Tartozékok:
- 2db ugrókódos távirányító
- LED
- Kábeltörzs
Standard kivitelű riasztó
A nemzetközi piacon ezt a készüléket mondják alapnak. Olasz partnereink, kimondottan a magyar piac számára gyártanak ennél kisebb készüléket. Ez a kivitel már tartalmaz speciális Gemini gyártású szirénát, mely az IP47-s szabványnak is megfelel. Ez a sziréna lehetővé teszi a ki-bekapcsolási hang kultúrált, diszkrét használatát is.
Típus 862
Biztonsági funkciók:
- Periféria védelem
- Gyújtásfigyelés
- Véletlen kikapcsolás elleni védelem
- Menet közbeni ajtózárás
- Indexvezérlés
- Motorblokkolás
- Saját sziréna
- Ultrahangos beltérvédelem
Kényelmi funkciók:
- Központizárvezérlés
- Komfortvezérlés
- Kettősnyitás vezérlése
- Csomagtér nyitás
- LED memória
- Ki- bekapcsolási hang (kikapcsolható)
Tartozékok:
- 2db ugrókódos távirányító
- LED
- Kábeltörzs
- Sziréna
Csúcskivitelű riasztó
A meghatározás kicsit "furi". A szakma így nevezi azt a készüléket, mely tartalmaz saját akkumulátort és beltérvédelmet. A készülékek közül tényleg ez a kivitel a legmagasabb tudású, de messze nem a csúcs. Igazán ez olyan, mintha építenénk egy jól hőszigetelt falazatú házat, de ablakok gyanánt 100 éves szimpla üvegezést használnánk. A védelmi csúcs arrébb van. Ajánlhatok hozzá egy emelésérzékelőt, GSM átjelzést? Vagy esetleg helymeghatározást? Igen, tovább is van. Mondjam még? Inkább ajánlom kollégáimat, bármelyik Geminipoint kifejleszt komplett, igazán jó védelmet az Ön autójára.
Típus 863
Biztonsági funkciók:
- Periféria védelem
- Gyújtásfigyelés
- Véletlen kikapcsolás elleni védelem
- Menet közbeni ajtózárás
- Indexvezérlés
- Motorblokkolás
- Saját sziréna
- Saját akkumulátor
- Ultrahangos beltérvédelem
Kényelmi funkciók:
- Központizárvezérlés
- Komfortvezérlés
- Kettősnyitás vezérlése
- LED memória
- Ki- bekapcsolási hang (kikapcsolható)
Tartozékok:
- 2db ugrókódos távirányító
- LED
- Kábeltörzs
- Sziréna
- GE 5123 ultra modul
- Beépített akkumulátor
|